Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet). Endrődi SándorЧитать онлайн книгу.
ő ekképen szóla:
«Hallod-e, te molnár gazda,
Mi hir van a falutokba?»
«Nincs ott ugyan semmi egyéb:
Kádár Katát elvesztették.»
«Hallod-e, te molnár gazda,
Vigy el engem éppen oda,
Hol elveszett Kádár Kata,
Jobbágyomnak szép leánya.
Pej paripám tied legyen,
S minden ékes öltözetem.»
Molnár gazda szót fogada,
Miklós előtt elindula;
Őt elvitte arra helyre,
Feneketlen tó szélire.
Onnét beszólalt a tóba:
«Élsz-e, kincsem, Kádár Kata?»
Kádár Kata is szólalik:
«Nálad nélkül alig telik.»
Miklós urfi ezt hallotta,
Szivét a bánat elfogta,
Kezet fejére kulcsolta,
S beléereszkedék hozzá,
A nagy feneketlen tóba.
Egyikből nőtt muszkáta szál,
A másikból rozmarint szál,
Addig-addig növekedtek,
Vizen felül emelkedtek,
S ott is összeölelkeztek.
Miklós anyja ment sétálni,
Megtalálta őket látni;
Vizi buvárt elhivatá,
Mind a kettőt kiásatá.
Az egyiknek csináltattak
Fejér márványkő koporsót,
A másiknak csináltattak
Vörös márványkő koporsót.
Az egyiket eltemették
Az oltárnak eleibe,
A másikat eltemették
Az oltárnak háta mögé.
Az egyikből nevelkedett
Fejér márvány liliomszál,
A másikból nevelkedett
Vörös márvány liliomszál.
Ott is addig nevelkedtek,
Mig össze nem ölelkeztek.
PÁLBELI SZÉP ANTAL
«Anyám, édes anyám, bizony meg kell halnom,
Bizony meg kell halnom Varga Ilonáért!»
«Ne halj, fiam, ne halj, Pálbeli szép Antal,
Csináltatunk mü es egy csoda malmocskát.
Az első kereke béla-gyöngyöt járjon;
A középső köve ékes csókot hányjon;
Harmadik kereke aprópénzt hullasson:
Ez a szeretetnek első regulája!
Ennek látni jőnek szűzek, szép leányok,
Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.»
«Anyám, édes anyám, ereszszen el engem
Csoda-malmom látni.»
«Ne menj, fiam, ne menj csoda-malom látni:
Megvetik az hálót s megfogják az rókát.»
«Anyám, édes anyám, bízon meg kell halnom,
Bizony meg kell halnom Varga Ilonáért!»
«Ne halj, fiam, ne halj, Pálbeli szép Antal,
Csináltatunk mü es egy erős vas-hidat;
Annak látni jőnek szűzek, szép leányok,
Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.»
«Anyám, édes anyám, ereszszen el engem
Erős vas-hid látni!»
«Ne menj, fiam, ne menj erős vashid látni:
Megvetik az hálót, megfogják az rókát.»
«Anyám, édes anyám, bizon meg kell halnom,
Bizon meg kell halnom Varga Ilonáért!»
«Ne halj, fiam, ne halj, Pálbeli szép Antal,
Tedd holttá magadat;
Neked látni jőnek szűzek, szép leányok,
Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.»
«Anyám, édes anyám, ereszszen el engem
A halottas házhoz.»
«Többször nem jösz vissza a halottas háztól.»
«Kelj fel, fiam, kelj fel, Pálbeli szép Antal!
Kiért te meghótál, kapud előtt sétál.
Kelj fel, fiam, kelj fel, Pálbeli szép Antal!
Kiért te meghótál, udvarodon sétál.
Kelj fel, fiam, kelj fel, Pálbeli szép Antal!
Kiért te meghótál, most a lábadnál áll.»
«Soha sem láttam én ilyen szép halottat!
Szeme mosolygólag, szája csókolólag,
Lába felugrólag.»
Ő szépen felkele, szépen megölelé.
BARCSAI
«Menj el uram, menj el aj ki Kolozsvárra,
Aj ki Kolozsvárra apám udvarába,
Hozd el onnan, hozd el a nagy vég vásznakat,
A nagy vég vásznakat s ingyen kapott gyolcsot.» –
«Ne menj apám, ne menj, aj ne menj hazól ki,
Anyám asszony bizon Barcsait szereti», –
«Hallod asszony, hallod, mit ebeg a gyermek?»
«Ne hidd, édes uram, részeg az a gyermek.»
Aval elindúla az asszony szavára,
Az asszony szavára aj ki Kolozsvárra.
Mikor fele utját elutazta volna,
Csak eszibe juta küssebb gyermek szava,
Ahajt megfordula, haza felé tére,
Haza felé tére, hazájába ére.
«Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!»
«Mingyár’ nyitok, mingyár’, édes jámbor uram!
Hadd vessem nyakamba viselő szoknyámat,
Hadd kössem előmbe az előruhámat.»
«Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!»
«Mingyár’ nyitok, mingyár’, édes jámbor uram,
Hadd húzzam lábamba fejelés csizmámat,
Hadd kössem fejemre viselő ruhámat.»
«Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!»
Aj mit tuda tenni, ajtót kelle nyitni.
«Add elé, add elé, a nagy láda kólcsát!»
«Nem adom, nem adom a nagy láda kólcsát:
A szomszédba jártam, kerten átal hágtam,
A nagy láda kólcsát ottan elhullattam,
Hanem