Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi SándorЧитать онлайн книгу.

      Kidült a fa mandulástól,

      Elszakadtam a rózsámtól,

      Ugy elszakadtam szegénytől,

      Mint őszszel fa levelétől

      Elválik.

      Nézz ki rózsám ablakodból,

      Most megyek ki a faludból,

      Vess utánam egy pillantást,

      Ugy sem látjuk többé egymást

      Sohasem.

      Kilenczet ütött az óra, este van,

      Haza mennék, jaj, de nagyon setét van!

      Kedves rózsám, gyujtsál gyertyát,

      Mutasd meg az ország utját,

      Merre van.

      Nyisd ki rózsám zöld leveles kapudat,

      Hadd vezessem be elfáradt lovamat,

      Adjál neki szénát, zabot,

      Ugy sem tölt itt három napot

      Te-nálad.

      Kinyitottam zöld leveles kapumat,

      Vezesd hát be daruszőrü lovadat;

      Adok neki szénát, zabot,

      Tölthet nálam két hónapot

      A lovad.

      Kiöntött a Tisza vize,

      Szőke kis lány fürdik benne,

      Én is megfürödtem benne,

      Rám is ragadt a szerelme.

      Ki a Tisza vizét issza,

      Fáj is annak szíve vissza!

      Én is ittam már belőle,

      Fáj is az én szívem tőle.

      Kipattant a búza szeme,

      Ragyogó csillagom, galambom!

      Kipattant a búza szeme,

      Vajjon rózsám, szeretsz-e te?

      Ragyogó csillagom, galambom!

      Kacsintásod, hej, szapora,

      Ragyogó csillagom, galambom!

      Kacsintásod, hej, szapora,

      Hol emide, hol amoda,

      Ragyogó csillagom, galambom.

      Hogyha szeretsz, ne nézz másra,

      Ragyogó csillagom, galambom!

      Hogyha szeretsz, ne nézz másra,

      Ne adj okot kacsintásra,

      Ragyogó csillagom, galambom!

      Kis kertemben, rózsafa, rózsafa,

      Piros rózsa van rajta, van rajta,

      Piros rózsa, piros lány,

      Piros kendő a nyakán,

      Piros kendő a nyakán, a nyakán.

      Végig mentem az utczán, az utczán,

      Besároztam a csizmám, a csizmám,

      Megérdemli az a lány,

      Kiért sáros a csizmám,

      Kiért sáros a csizmám, a csizmám.

      Ki tanyája ez a nyárfás?

      Nem hallik be a kurjantás,

      Tán alusznak, vagy nem hallják,

      Vagy hallani nem akarják.

      Nem zörög a zúgi malom,

      Mert a zúgását nem hallom,

      Talán beteg a molnárja:

      Szerelem a nyavalyája.

      Kitették a holt testet az udvarra,

      De nincs a ki végig, végig sirassa;

      Most tetszik meg, ki az igazi árva,

      Senki sem borul a koporsójára.

      A csillagok feketébe öltöztek,

      Engem babám, az irigyek üldöznek;

      Jó az isten, pártját fogja a jónak,

      Tudod babám, sok alja van a szónak.

      Gyere babám, vegyünk három paripát,

      Szántsuk fel a mi rózsánk kerte alját;

      Vessünk bele szőke kis lányt rózsának,

      Barna legény hadd arassa magának.

      Köszönöm édesem,

      Hogy eddig szerettél,

      A többiek között

      Hozzám is eljöttél.

      Adjon Isten neked

      Szebbet, jobbat, mint én,

      Kivel a te szived

      Soha se nyugodjék.

      Soha se nyugodjék,

      Örökké bánkódjék,

      Mint a tenger habja

      Örökké hánykódjék.

      Lefelé folyik a Tisza,

      Nem folyik az többet vissza,

      Rajtam van a rózsám csókja,

      Hej, ha sajnálja, vegye vissza.

      Derül, borul a Dunáról,

      Jön szeretőm a tanyáról,

      Emelgeti kis kalapját,

      Hej, velem kedvelteti magát.

      Ne emelgesd a kalapod,

      Ugy is tudod, tiéd vagyok,

      Nem a vásárba’ vettelek,

      Hej, rózsabokorról szedtelek.

      Magasan repül a daru, szépen szól,

      Haragszik rám a galambom, nem is szól –

      Ne haragudj kedves rózsám sokáig,

      Tiéd vagyok, tied leszek

      Koporsóm bezártáig.

      Hótól fehér a gyöngyösi hegytető –

      Ritka most az igaz szivü szerető,

      Ne haragudj kedves rózsám sokáig,

      Tied vagyok, tied leszek

      Koporsóm bezártáig.

      Marosszéki piros páris,

      Olyan piros a rózsám is,

      Szép az alma az ágtetőn,

      De százszor szebb a szeretőm,

      Csuhajja!

      Ketten