Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi SándorЧитать онлайн книгу.

      Nincsen kedvem, mert a fecske elvitte,

      Egy magas jegenyefára feltette.

      Akkor leszek, édes rózsám, a tied,

      Mikor az a jegenyefa kivirít.

      Kiöntött a Duna vize messzire,

      Valamennyi szép leány van, elvitte.

      Fogja ki hát minden ember magáét,

      Ne szeresse soha senki a másét!

      Nincsen olyan buza, nincsen olyan buza,

      A kiben, a kiben konkoly nincs;

      Nincsen oly szerelem, nincsen oly szerelem,

      A kiben, a kiben hiba nincs.

      De a mi buzánkban egy szem konkoly sincs.

      A mi szerelmünkben, a mi szerelmünkben

      Hiba nincs, hiba nincs, hiba nincs!

      Ugat a kutyám a, ugat a kutyám a

      Kapuba, kapuba, kapuba,

      De sok irigyem van, de sok irigyem van

      Faluba, faluba, városba.

      Nem félek én, ha irigyem még több lesz,

      A te szived, rózsám, a te szived rózsám,

      Örökre, örökre enyim lesz!

      Nincs nekem egyebem a rózsámnál,

      A rózsámnál,

      Az is zálogba van az anyjánál.

      Az anyjánál.

      Hej, a ki azt nékem kiváltaná,

      Kiváltaná –

      Aztat a Krisztus is megáldaná,

      Megáldaná!

      Nincs szebb madár mint a fecske, –

      Fehér lábu kis menyecske.

      Fehér lábát mosogatja,

      Hideg a viz, nem állhatja.

      Tizenhat esztendős vagyok,

      Jaj, de gyönge gyerek vagyok!

      Gyönge vagyok mint a nádszál,

      Hajlom mint a rozmaring-szál.

      Nyisd ki rózsám ablakodat,

      Hagy mondjam el panaszomat.

      Nyisd ki, nyisd ki! mind a kettőt:

      Én voltam a te szeretőd.

      Te voltál szeretőm nem más,

      Álljon beléd a nyilalás;

      Egyik felől tizenkettő,

      Másik felől száz meg kettő.

      Pej paripám patkószege de fényes,

      Madarasi csárdás lánya de kényes;

      Bodor haját illegeti vállára,

      Száz talléros kendőt tesz a nyakára.

      Felülök a sárga lovam nyergébe,

      Beballagok a kovács műhelyébe,

      Mig a kovács pej lovamat patkolja,

      Kis angyalom két orczámat csókolja.

      Pesten jártam iskolába, kuk!

      Pesten jártam iskolába,

      Térdig jártam a rózsába, kuk!

      Lehajoltam, szakasztottam, kuk!

      Lehajoltam, szakasztottam,

      Kedves galambomnak adtam, kuk!

      Repűl a pillangó

      Virágról virágra, –

      Soha se válogass

      Annyit a leányba.

      Szép leány a barna,

      Szép leány a szőke,

      Legszebb mindenkinek

      Az ő szeretője!

      Repülj fecském ablakára,

      Kérjed, nyissa meg szavadra;

      Mondd ezüstös lapot vevék,

      Rá aranynyal irom nevét.

      Képét gyémánt lapra festem,

      Rubinkő-ládába rejtem,

      S azon leszek, hogy nevének

      Nagy ünnepet szenteljenek.

      Retteg pej paripám

      Az égcsattogástól,

      Az igaz szeretet

      Fél az árulástól.

      Nincs tavasz, nincsen nyár

      Piros rózsa nélkül,

      Az igaz szeretet

      Nincs ölelés nélkül.

      Nem volt tél, nem is lesz

      Havas idő nélkül,

      Az igaz szeretet

      Nem lehet csók nélkül.

      Rózsa vagy, rózsa vagy,

      Még annál is szebb vagy,

      Aranynál, ezüstnél

      Sokkal ékesebb vagy.

      Aranyat, ezüstöt

      Mindenkor találok,

      De soha mig élek

      Drágábbat tenálad!

      Sajó kutyám, hej de mélyen aluszol!

      Nem láttad-e a rózsámat valahol?

      Máskor vakkantottál egyet vagy kettőt,

      Mikor jönni láttad a hű szeretőt.

      Amottan egy nagy viznek a szélében,

      Ül egy kis lány hű kedvese ölében,

      Kis lány nézi folyó vizét, a habot,

      A legény meg a ragyogó csillagot.

      Elszállott már a daru meg a gólya,

      Maga maradt a gulyás és a gulya;

      Magam