Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi SándorЧитать онлайн книгу.

      Sem eső nem esik, sem felhő nem látszik,

      Mégis az én bundám két oldalról ázik.

      Sír az egyik szemem, a másik könyezik,

      Sírjon mind a kettő, mint a sebes eső.

      Lehajtom fejemet, rózsám, a válladra,

      Hullatom könyemet hószinű nyakadra.

      Záporeső után eszterhaj megcsordul –

      Talán még idővel szíved hozzám fordul.

      Sír az egyik szemem, a másik könyezik;

      Mert az én édesem rólam felejtkezik,

      Sírjatok hát ti is, édes két szemeim,

      Áztassátok sürűn az én két orczáim.

      Majd elveszi Isten a szép fényes napot,

      Sötétségben hagyja a szegény parasztot,

      Felderiti Isten a fényes csillagot,

      Hogy rakhasson minden szegény jó asztagot.

      Árva vagyok árva, én vagyok az árva,

      Áldja meg az Isten! ki az árvát szánja,

      Búval és bánattal élem világomat,

      Búval terítették az én asztalomat.

      Siroki erdőben

      Egy pár fiatal fa,

      Ezüsttel bimbódzik,

      Zölddel leveledzik.

      Allatta folyik el

      Egy szép patakocska,

      Oda jár friss vizre

      Egy pár galambocska

      Az ágyok dereka

      Majoránna fája,

      Bár rózsafa volna,

      Hogy ne csikorogna.

      Hogy az én galambom

      Csendesen nyugodna,

      Csendesen, édesen,

      Ketten, szerelmesen.

      Szabad a madárnak ágról-ágra szállni,

      Csak nekem nem szabad szeretőmhöz járni.

      Áldd meg Isten, áldd meg a szeretőm házát,

      Verd meg Isten, verd meg a benne lakóját!

      Azt se mindeniket, csak az édes anyját:

      Mért nem adta nekem az ő kedves lányát?

      Ha neki lánya volt, nekem szeretőm volt,

      Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt.

      Szabadhegyi dobogó hid alatt

      Barna kis lány rozmaringot arat;

      Én vagyok a rozmaring szedője,

      Barna kis lány igaz szeretője.

      Mikor viszi a kis lány a vizet,

      Akkor leli a szerelem-hideg,

      Tedd le, kis lány, a hideg vizedet,

      Elhagyatom veled a hideget.

      Száll a felhő napnyugatról keletre,

      Gyönge rózsám, jutok-e még eszedbe?

      Nem jutok én soha többet eszedbe,

      Más legényt zársz immár te a szivedbe.

      Ha én téged el tudnálak feledni!..

      Rajtad kívül mást is tudnék szeretni!..

      De én téged nem tudlak elfeledni,

      Rajtad kívül nem tudok mást szeretni!

      Széna, széna, széna terem

      A réten, a réten;

      Megcsókollak, kedves rózsám,

      A héten, a héten!

      Piros alma, gömbö-, gömbö-,

      Gömbölyü,

      A te orczád gyönyö-, gyönyö-,

      Gyönyörü!

      Szeretnék szántani,

      Hat ökröt hajtani,

      Ha a rózsám jönne

      Az ekét tartani.

      Az ekét tartani,

      Hat ökröt hajtani,

      Ha a rózsám jönne

      Az ekét tartani.

      Hat ökröt hajtottam,

      Nagyot kurjantottam;

      Csálé csákó, csálé,

      Barna rózsám felé.

      Barna rózsám felé.

      Nagyot kurjantottam:

      Csálé csákó, csálé,

      Barna babám felé.

      Az ökör a földet

      Nem magának szántja,

      Asszonyom a lányát

      Nem magának tartja.

      Nem magának tartja,

      Nem magának szántja,

      Asszonyom a lányát

      Nem magának tartja.

      Szerettelek, nem kellesz már,

      Szidott anyád, ne szidjon már,

      Nem fog engem meg az átka,

      Szálljon a maga nyakába!

      Szerettelek rózsám, nagyon,

      De már annak vége vagyon,

      Vége vagyon szerelmemnek,

      Más parancsol a szivemnek.

      Szérül van a rózsám háza,

      Körülfutotta a zsálya;

      Nem futja a szögfü körű,

      Mert nem voltál igazszivű.

      Szeretőnek szeretnélek,

      De elvenni nem mernélek,

      Mert az a te kutya szived

      A hányat lát, annyit szeret.

      Szól