Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi SándorЧитать онлайн книгу.

      Három szine van a piros almának,

      Mért nincs nekem oly szeretőm mint másnak?

      Búval élem az egész életemet,

      Sirva töltöm ki a nyolcz esztendőmet.

      Piros alma, nem hittem, hogy férges légy,

      Kedves rózsám nem hittem, hogy álnok légy,

      Álnoksággal csaltad meg a szivemet,

      Verjen meg a három isten tégedet!

      Három út előttem; melyiken induljak?

      Három szeretőm van; melyiktől bucsuzzak?

      Az egyik állandó, a másik mulandó.

      A harmadik pedig épen hozzám való.

      Hej, be szépen világit

      Az esteli csillag!

      Hej, be szép szőke legény

      Áll ablakom alatt!

      Be kellene híni,

      Mellém is ültetni,

      Piros szőke legénynek

      Puha ágyat vetni.

      Ujjamon gyürűje,

      Zsebembe levele,

      Piros szőke legénynek

      Rajta van a neve.

      Nem adnám én a nevét

      Két arany almáért,

      Hát őt magát, hogy adnám

      Széles e világért!

      Hej csicsóka, csicsóka,

      Fészket rakott a csóka.

      Kis angyalom kertyibe,

      Rozmaring közepibe.

      Hej, jegenye, jegenye,

      Jegenyefa teteje;

      Kis angyalom levele,

      Későn gyütt a kezembe.

      Hej, iharfa, iharfa,

      Iharbimbó van rajta;

      Iharbimbó lehullott,

      A szeretőm elhagyott.

      Ha elhagyott, hagyjon is.

      Megélek én magam is,

      Lám, a piros ruzsa is,

      Kinyilik az maga is.

      Hej! ha nekem száz forintom volna,

      Az a kis lány mindjárt enyim volna,

      De mit tegyek mikor semmim sincsen,

      Ajtómon is fából a kilincsem.

      Én istenem, minek is születtem,

      Nyomoruság az egész életem.

      Szeretek és boldogtalan vagyok,

      Ezzel is csak még szegényebb vagyok.

      Hej páva, hej páva,

      Császárné pávája!

      Ha én páva volnék

      Jó reggel fölkelnék.

      Folyóvizre mennék,

      Folyóvizet innám,

      Szárnyam csattogtatnám,

      Tollam hullogatnám.

      Szép leányok szednék,

      Bokrétába kötnék,

      Az én kedvesemnek

      Kalapjára tennék.

      Hervad az a rózsa

      Kinek töve nincsen,

      Elhervadok én is,

      Mert szeretőm nincsen.

      Haj de kerek ég,

      Haj de magas ég!

      Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!

      Minden ablak alatt

      Páros a diófa,

      Lám az enyém alatt

      Páratlan kökényfa.

      Haj de kerek ég,

      Haj de magas ég!

      Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!

      Hét csillagból van a gönczöl szekere –

      Hét szeretőm volt énnekem egyszerre,

      A hét közül hű csak az az egy maradt,

      Az is fekszik temetőben, a fekete föld alatt.

      Három dinnye van egy indán, mind sárga,

      Három babám van énnekem, mind árva,

      Három közül egy az igaz szerető,

      Azt az egyet két kezével áldja meg a teremtő.

      Hová, hová, barna legény? Az erdőre,

      Száraz ágért sütni főzni menyegzőre.

      Száraz ág ellobban,

      Lány szerelme jobban,

      Szegény barna legény

      Szeme-szája koppan.

      Ifiuság sólyom madár,

      Addig vig, mig szabadon jár.

      De jaj nekem szegénynek már,

      Szivem vig örömet nem vár.

      Illik annak keseregni,

      Ki világát búval éli,

      Szeretteit más szereti,

      Távol nézi s úgy kesergi.

      Isten adta volna,

      Ne láttalak volna;

      Hiredet, nevedet

      Ne hallottam volna;

      Számos esztendőket,

      Tovább éltem volna,

      Szép két piros arczám

      El nem sárgút volna.

      Két fekete szemem

      Ki nem sírtam volna.

      Isten átkát nem kivánom,

      De ha rád száll, azt se bánom,

      Szálljon is rád, azt kivánom,

      Gyilkosom benned nem szánom.

      Az a fa is száradjon ki,

      Amely alatt